Sziasztok, drágák!
Szeretném megköszönni először is nektek, hogy már ennyien ellátogattatok hozzám! Az utóbbi napokban már nagyjából 2-300 látogatója volt a blognak holott nem is olyan rég nyitottam + 1 feliratkozó is akad! Szóval köszönöm nektek! Hogy ne húzzam tovább a szót, el i hoztam nektek a legelső fejezetet, ami egy kicsit még akciómentes, csak egy-két töredék információt osztottam meg veletek, de remélem nem fog elmenni tőle a kedvetek!
Jó olvasást kívánok:
Zaphire.
7 ÉVVEL EZELŐTT
Tomot mindig is lenyűgözte Joe szépsége. Ahányszor csak ránézett élete szerelmét látta és nem érdekelte, hogy mások irigységből az ellenkezőjét állították. Nem törődött a szomszédokkal, akik szerint elhamarkodott, még igen csak bizonytalan döntéseket hozott azzal, hogy összeállt a lánnyal. Legbelül tudta, hogy Joe nem tudna a légynek sem ártani. Érezte, hogy jól választott és erről bizony senki sem beszélheti le. Hogy elűzze a haszontalan gondolatokat fejéből, megigazította haját és a lány autója mellett várt szerelmére, aki két másodpercen belül már ott is volt mellette, átkarolta a nyakát és szájon csókolta.
- Hmm... ezt miért is kaptam? - Kérdezte a fiú miután kissé eltávolodtak egymástól. Egyik kezét zsebre dugta, míg a másikkal a lány kezét fogta.
- Mert te vagy a legeslegjobb a világon! - Joe ujjongott magában, mert eljutottak kapcsolatukban a fordulópontig, amely csak még inkább egymás felé sodorta őket. Végre igazán boldogok lehettek és nem kellett azon aggódniuk, hogy ki látja meg őket a szünetben az egyik félreeső teremben vagy éppen a futball pályán miközben egymást csókolgatják vagy ölelgetik. Végre kimondhatták, hogy egymáséi és csakis ez számított.
- Ó, csakugyan? - Kérdezte incselkedve Tom miközben elindult a sofőrülés felé megkerülve a motorháztetőt.
- Bizony ám! - Joe szemében felvillant a boldogság szikrája, amely körbelengte őket már nagyjából két hónapja. Az utóbbi időkben teljesen kisimult az arca, nem gyötörte az a szörnyű migrén roham és már szabadideje nagy részét is barátjára fordíthatta, de persze hagyta őt, hadd élje saját életét is. - Mára mi a terv? - Ártalmatlan kérdésnek indult, de mire beültek a kocsiba, egyszerre mintha csak meghűlt volna a levegő kettejük között, aminek az okát Joe nem értette. - Minden rendben? - Nagy szemekkel nézett barátjára, aki most elmélyülten kutatott valamiféle karcolást a kormánykeréken.
- Ma jön haza a bátyám... - Tom hangjából kihallatszott az elkeseredettség és a várakozás is. A két ellentétes érzés kikészítette őt, mert egyrészt szerette volna végre látni 6 évvel idősebb testvérét, de abban is biztos volt, hogy megpróbálná őt lebeszélni bizonyos dolgokról. Dolgokról, amikről nem szívesen mondott volna le, no meg persze az előző búcsúzkodás sem sikerült valami fényesen.
- Ó, értem! - A lányban hirtelen felötlött, hogy a múlt héten említette is ezt neki, de azóta teljesen kiment a fejéből. - Nem lesz baj?
- Nem kell aggódnod, drágám! Tudok bánni a tesómmal... - az utolsó szó után elakadt a hangja, de remélte, hogy Joe nem hallotta ki belőle. Az igazság az volt, hogy nem volt biztos a dolgában. Örült, hogy láthatja a bátyját, de egyben ez azzal is járt, hogy be kellett avatnia bizonyos dolgokba és nem szerette volna, ha megint odáig fajul a dolog, mint az előző találkozásnál...
NAPJAINKBAN
Jimmy bárja mindig is a környék legismertebb nappal is nyitva tartó szórakozóhelyének számított. Sokan megfordultak nála és sokan ismerték is személyesen a tulajt, aki olykor-olykor a helyi lakosoknak egy kis kedvezményt is nyújtott bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe. A férfi már a harmincas évei végén járt és amolyan helyi lakosnak számított Charlottesville kis városkájában hiszen már a felmenői is ebben a virginiai városban éltek. Kinézetét illetően meglehetősen magas és izmos fickó volt, olyan alkat, akivel nem szívesen találkozna az ember egy sötét sikátorban. Köztudott volt, hogy szívesen flörtölt bárkivel, aki csak az útjába került és egy rendes kapcsolatba sem ment volna bele, helyette inkább játszotta a nagymenőt, aki minden nőtt megpróbált levenni a lábáról - a naiv és tudatlan nőket sikerült is neki, de azt, akire a legjobban vágyott, nem tudta megszerezni: Joe Blaine-t, aki közel s távol már 6 éve egyetlen férfival sem volt együtt.
- Hé, Joe! Örülök, hogy újra itt látlak! - Kezdte s behízelgő stílusával csak az ellenkezőjét érte el a férfi, mint amit szeretett volna.
- Jimmy, ne légy ennyire átlátszó! Csak a pénzemre és a bugyimra pályázol... - Joe nagyon is jól tudta, de sosem volt képes teljesen leszoktatni a férfit. Akárhányszor is küldte már el őt a zivatarosba, ő annál többször próbálkozott hiába. - Inkább adj kettőt a szokásosból... - a nő forgatta a szemeit és visszafordult barátnőjéhez, Lindsey-hez, akinek már kezdett tele lenni a nem létező pohara Jimmy sok elcsépelt csajozós dumájával.
- Mit gondolsz, Joe? Miért nem képesek a férfiak felfogni, ha kikosarazzák őket? - Lindsey forgatta a szemeit és miközben elvette poharát, egész végig az járt a fejében, hogyha a férfi nem fejezi be végre a flörtölést, akkor kénytelen lesz behúzni neki, hogy hagyja már abba a gyerekes rajongását Joe iránt. - Na és mi újság? - Tartott egy kis szünetet, de miután látta, hogy Joe nem igen válaszol, inkább folytatta. - Nézd, Joe... Tudom, hogy nehéz időszak áll mögötted, de képes lennél egy este erejéig végre jól érezni magad? Még a végén az én kedvem is elszáll mindentől az örökös önsanyargatásod és sajnáltatásod miatt...
- Sajnáltatás? - Joe elképedt barátnője állításától. Nem tekintett volna saját magára úgy, mint egy olyan ember, aki szereti magát beállítani az áldozatnak. - Te meg miről beszélsz?
- Arról, hogy már évek óta ki sem teszed a lábad a házadból és ideje lenne kicsit már kikapcsolódnod! Tudom, hogy odavoltál Tomért, de az élet megy nélküle is tovább - az érzékeltetés érdekében Lindsey letette koktélját a bárpultra és hosszasan bámult barátnőjére. Sajnálta őt, amiért azokon ment keresztül, amiken, de már elege volt az egész önsanyargatásából és önmegtartóztatásából. - Szép, fiatal és sikeres nő vagy, akinek mindene meglehetne csak képtelen arra, hogy továbblépjen. Vajon Tom is ezt akarná? - kérdésére Joe felkapta a fejét.
- Ne keverd bele őt! - A nő haragosan nézett barátnőjére és azt kívánta, bárcsak ne dőlt volna be a trükknek, amivel elráncigálta őt otthonról.
- Akárhányszor csak feljön a téma, te beburkolod magad, falat emelsz közéd és mások közé és így képtelenség segíteni rajtad! Fogd már fel, hogy nem te vagy itt az egyetlen ember, aki elvesztett valakit az életben! - Lindsey hosszas szünetet tartott, tudta, hogy Joe nem fog mondani semmit sem. A szőke szépség ilyen helyzetekben mindig elhallgatott és nem szólt senkihez sem, mintha feldugta volna az orrát. Az igazság az, hogy Joe próbálta elkerülni az igazságot és a tényt, hogy Tom már nincs többé, hogy nem is tér vissza már. - Ha azt akarod, hogy itt maradjak veled, akkor légyszíves, próbáld meg jól érezni magad egy kicsit! Ha másért nem, gondold azt, hogy ma van a szülinapom! - Lin hosszasan elidőzött barátnője tekintetében és imádkozott azért, hogy végre ne kelljen többet erről beszélgetnie. Már unta már, hogy folyton erről a témáról kell beszélgetnie vele. Jobban szeretett volna már egy kicsit kikapcsolódni barátnőjével.
- Jó, rendben! - Joe feladta, belement barátnője ajánlatába. Nem akarta, hogy tovább fajuljanak a dolgok, így inkább próbálta elterelni a gondolatait az élet nehézségeiről. - És most hogyan tovább?
- Először is, rendelünk még egy kört ebből a fincsi koktélból majd belevágunk a közepébe! Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy mesélsz arról az új szomszédodról, akit hajnalban láttál! - Lin már nagyon kíváncsi volt a részletekre. Amióta csak megtudta, hogy a barátnője lakása melletti üres házat megvették, azóta csakis azt kérdezgeti tőle, hogy mégis hogy néz ki az ürge, mi a neve és még miért nem feküdt le vele.
- Lin, ugyan már! Csak nem fogok egy éjszaka után átosonni hozzá! - Érvelt Joe. - Különben is, nem igen láttam őt, csupán egy alakot láttam a szomszédból... - a mondat végére barátnője már a szemeit forgatta. Bármennyire is reménykedett abban, hogy egy szaftos kis pletykát hall, sajnos csalódnia kellett. Nem csak hogy pletyka nem volt, de még rávenni sem tudta barátnőjét, hogy többet beszéljenek a témáról, de boldog volt, hogy végre kimozdultak egy kicsit.
Castiel Jones éppen a telefonjával babrált, próbálta kikeresni régi ismerősei telefonszámát telefonja névjegyei közül, amelyben már annyi nő neve szerepelt, amennyit két kezén sem tudott volna megszámolni. Az évek során felhalmozódtak azoknak a nőknek a nevei, akik szívesen benne lettek volna vele még egy menetben és akik abban reménykedtek titokban, hogy kaphatnak egy második éjszakát is, de hiába. A férfi sosem hívta fel őket újra, de a számaikat megtartotta amolyan trófeákként. Ismerősei irigykedtek rá, hiszen a harminchoz közel álló férfi volt a nők bálványa. Izmos és magas volt, de pont annyira, amennyire csak kellett.
- Hello, Luke! Itt Cas... - Szólt bele a telefonba a férfi mély hangjával miután a vonal túlsó végén felvették a készüléket.
- Castiel? - Meglepődött férfihang szólt vissza a vonal túlsó feléből. - Te vagy az?
- Igen, én... Miért, mire számítottál? - Kérdésére mindketten elnevették magukat. - Nemrég ideköltöztem és gondoltam felhívlak. Mit szólnál egy kis kiruccanáshoz?
- Te most hülyéskedsz velem? - Luke hangjából ítélve eléggé elképedt az állításon. - A nagy Castiel Jones végre visszatért Charlottesvillebe és már ide is költözött? Mi ütött beléd haver?
Castiel nem tudott volna válaszolni a kérdésre. Akárhányszor gondolkozott el ezen a dolgon, annyiszor kötött ki ugyanott: nem értette, hogy mi változott meg benne, de valami szöget ütött a fejében. Talán kezdett megjönni az esze vagy éppen most ment el - még ő maga sem tudott elhatározásra jutni.
- Nem tudom, de mit szólnál ha leugranánk egy italra? Régebben volt egy bár a központban, hogy is hívták? - Cas törte a fejét, de nem jutott az eszébe.
- A Coldwell Pub-ra gondolsz?
- Igen, igen arra...
- Benne vagyok! - Egy kis szünet után Luke folytatta. - Amúgy már megváltozott a neve...
- Igen?
- Aha, valami Jimmy az új tulaj és azt hiszem a szüleié volt a hely - mondta. - Figyelj, egy óra múlva jó lesz? Most éppen van egy kis dolgom, de addigra már végzek is...
- Rendben, akkor egy óra múlva találkozunk!
